A selmeci diákhagyományok
69.
A hagyományok eredete a Selmecbányán 1735-ben alapított Bányászati Tanintézet, később Bányászati és Erdészeti Akadémia hallgatói önszerveződéseihez kötődik. A hagyományokat az önként szerveződött diákcsoportok ápolták, melyekből 1899-ben egységes Ifjúsági Kör alakult. 1919-ben, miután Selmecbánya a megalakuló Csehszlovákiához került, a főiskola Sopronba települt át. A hagyományok tovább éltek. Az egyenruha viselet, a szigorú szabályok szerint szerveződő diáktársaságok működése, a társaságok által rendezett, meghatározott ceremóniák szerint zajló szakestélyek, a daloskönyvekben összegyűjtött diáknóták, valamint a nótázás, a valétálás (búcsúzás) szokása, mely utóbbihoz a Szalamander (fáklyás felvonulás a városban) és a valétabál eseményei tartoznak. A külsőségeken túl azonban sokkal fontosabb az a belső tartalom, amit „selmeci szellemnek” nevezünk, és amelynek legfőbb jellemzői a vidámság, a barátság, a közösségtudat, a hivatásszeretet és a hazaszeretet.