Tisztelt Érdeklődő!

Mindenekelőtt szeretnénk megköszönni azt, hogy a nemzeti értékjelölés folyamatában részt kíván venni, ehhez szeretnénk segítséget nyújtani. A lenti linkeken fellelhető a nemzeti értékgyűjtéssel kapcsolatos két legfontosabb jogszabály, valamint a jelölés során elkészítendő javaslati adatlapok, melyek helyi és megyei érték jelölésére szolgálnak.

Az értékgyűjtésben már korábban részt vettek figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy 2020 nyarától részben megváltoztak a jelölés szabályai.

A javaslatokat a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság részére elektronikus és postai úton is benyújthatják az alábbi elérhetőségeken.

Postai úton:

Németh Zoltán, Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke

9021 Győr, Városház tér 3.

Elektronikus úton:

E-mail: megyei.ertekek@gyms.hu

 

Biztatjuk, hogy a Nemzeti Értékpiramis építésében vegyünk részt közösen!

 

nemzeti értékpiramis - hungarikum piramis_0

Javaslat Megyei Értéktárba felvételhez

 

Az alábbi letölthető adatlapon várjuk javaslataikat a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktárba:

Megyei Értéktárba felvételi javaslati adatlap

A kitöltéshez az alábbi dokumentum nyújt Önnek segítséget:

 

A 324/2020. (VII.1.) Korm. rendelet 1. § szerint a nemzeti értékek adatait a települési, tájegységi és megyei értéktárakban, az ágazati értéktárban, a külhoni magyarság értéktárában, a Magyar Értéktárban, valamint a Hungarikumok Gyűjteményében szakterületenkénti kategóriák szerint kell azonosítani és rendszerezni:

– agrár- és élelmiszer-gazdaság

– egészség és életmód

– épített környezet

– ipari és műszaki megoldások

– kulturális örökség

– sport

– természeti környezet

– turizmus és vendéglátás

 

  1. a) agrár- és élelmiszergazdaság: az agrárium szellemi termékei és tárgyi javai – beleértve az erdészet, halászat, vadászat és állategészségügy területét –, különösen a mezőgazdasági termékek és az élelmiszerek, a borászat, továbbá az állat- és növényfajták;
  2. b) egészség és életmód: a tudományos és népi megelőzés és gyógyászat, természetgyógyászat szellemi termékei és tárgyi javai, különösen a gyógyszerek, gyógynövények, gyógyhatású készítmények, gyógyvíz- és fürdőkultúra;
  3. c) épített környezet: a környezet tudatos építési munka eredményeként létrehozott, illetve elhatárolt épített (mesterséges) része, amely elsődlegesen az egyéni és közösségi lét feltételeinek megteremtését szolgálja; valamint az embert körülvevő környezet fenntartásához kapcsolódó szellemi termékek;
  4. d) ipari és műszaki megoldások: az ipari termelés – beleértve a kézműipart, kézművességet is – szellemi termékei és tárgyi javai, különösen az egyes technológiák, technikák, berendezés-, gép- és műszergyártás, műszaki eszközökkel végzett személy- és áruszállítás;
  5. e) kulturális örökség: a kulturális örökség szellemi és tárgyi javai, különösen az irodalom, a tudomány, a népművészet és népi kézművesség, néprajz, filmművészet, iparművészet, képzőművészet, táncművészet és zeneművészet; továbbá a védett ingatlan értékei, különösen a nemzeti vagyon körébe tartozó, kiemelkedő értékű műemlékek és régészeti lelőhelyek, nemzeti és történelmi emlékhelyek, világörökségi helyszínek;
  6. f) sport: a fizikai erőnlét és a szellemi teljesítőképesség megtartását, fejlesztését szolgáló, a szabadidő eltöltéseként kötetlenül vagy szervezett formában, illetve versenyszerűen végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, különösen a sportolói életművek és csúcsteljesítmények;
  7. g) természeti környezet: az ember természetes környezetének tárgyi javai, különösen a fizikai és biológiai képződmények vagy képződménycsoportok, geológiai és geomorfológiai képződmények, természeti tájak, természeti területek, életközösségek és ökológiai rendszerek; valamint az embert körülvevő környezet fenntartásához kapcsolódó szellemi termékek;
  8. h) turizmus és vendéglátás: a turizmus és a vendéglátás szellemi termékei és tárgyi javai, különösen a turisztikai attrakciók, szolgáltatások, a vendéglátó-ipari termékek, valamint a vendéglátás körébe tartozó étel- és italkészítési eljárások.