Győri balett

08.

03_gyoribalett1

A kulturális örökség része Győrött a Győri Balett. A Magyar Állami Balettintézet végzős növendékei által alapított együttes 1979-ben, az új győri színházépületben kezdte meg pályafutását Markó Iván vezetésével. A Győri Balett rövid idő alatt nemzetközi sikereket ért el. 1991-ben az alapító igazgató távozásakor az együttes vezetőjévé Kiss Jánost, Liszt-díjas balettművészt, a társulat alapító tagját választották. Irányításával új korszak kezdődött az együttes életében. A táncszínházi hagyományokat megtartva, a megszokott magas művészi-szakmai követelményeket emelve világhírű vendég koreográfusok műveivel is bemutatkoztak. A Győri Balett a klasszikus elemeket a modern táncszínház értékeivel ötvöző előadásaival nagy sikert arat mind a hazai, mind Európa és Amerika számos színpadán. A Győri Balett nemcsak Győr és Győr-Moson-Sopron megye, hanem egész Magyarország kulturális és művészéletében kiemelt jelentőséggel bír.

Régió: Győr és környéke

Település: Győr

Az örökség jellege: kulturális örökség

Az örökség szintje: megyerikum

Örökségbevétel időpontja: