Tényői Atombunker és Tanösvény

118.

Kép132

A bázist 1972-1974-ig építették, a Tényői dombok közé. Az óvóhely besorolás szempontjából negyed osztályba tartozik, mely által egy nagyobb bomba lökéshullámait is kibírja. A Vezetési pontok abban különböztek a polgári óvóhelyektől, hogy itt az elzárkózáson kívül a munkavégzést is biztosítani kellett. A létesítménynek helyet adó erdőterület nagysága 5300 m2 melyet betonkerítés vesz körül. Az óvóhely kialakításának fontos szemszöge, hogy a törzs működését innen biztosítani tudják. Ennek megfelelően a kor színvonalának megfelelő kommunikációs eszközökkel látták el (KS-80 telefonközpont, 1961-es gyártmány).

A létesítményt éles helyzetben soha nem használták, 1992-ben pedig csendben végleg bezárták. Miután a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság átvette használatra az ingatlant annak területén tűzoltók gyakorlatoztak, de a terület leginkább kihasználatlanul maradt.

2021. nyarán a Tényő Világa Egyesület lelkes önkéntesei egy a Katasztrófavédelmi Igazgatósággal kötött megállapodás alapján kitakarították az elvadult környezetet, a közel fél hektáros területen egy 800 méteres tanösvényt alakítottak ki. A megállapodásnak köszönhetően a mélylétesítmény csoportok által történő szervezett látogatása is megoldódott.

Az erdő és a tanösvény tisztántartása mellett megkezdődött és folyamatos a mélylétesítmény berendezéseinek újra működőképessé tétele is. A minősített óvóhelyeknek és védett vezetési pontoknak alapvetően három üzemmódját különböztetjük meg. A Tényői Védett Vezetési Pont a teljes passzivitásból jelenleg már „1”-es üzemmódban működik, amely a békeidőszaki működést jelenti.

A javítási és karbantartási munkálatok mellett folyamatos a látogatók fogadása és rendezvények szervezése is. A látogatás csoportoknak előzetes bejelentkezés alapján szakvezetéssel történik. Legjellemzőbb az iskolás csoportok látogatása, de baráti társaságok találkozóinak és családok kikapcsolódásának is ideális helyszín a bunker és annak környezete. A hazai látogatókon túl érkeztek érdeklődők Szlovákiából, Csehországból, Lengyelországból, Németországból, Olaszországból és az Egyesült Államokból is.

Régió: Pannonhalma és Sokoró térsége

Település: Tényő

Az örökség jellege: épített örökség

Az örökség szintje: megyerikum

Örökségbevétel időpontja: 2023. december 1.